8 ok, amiért nem lép a pasi

8 ok, amiért nem lép a pasi

Egy kialakulóban lévő kapcsolatnál nincs is idegőrlőbb annál, ha nem lép a fickó. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy szinte nem telik el úgy nap, hogy ne kapnám meg ezt a kérdést legalább egyszer az olvasóimtól.

Az első randik látszólag jól sikerültek, megvolt az „összhang”, úgy érzed, hogy végre találtál egy hozzád illő pasit. Beszélgettek telefonon, szinte egész nap irkáltok egymásnak messengeren, de valami mégsem stimmel.

Már X randin túl vagytok, viszont a pasi még mindig nem lépett. Mire vár? Talán kivárja a megfelelő pillanatot? Esetleg megfigyelő, óvatos típus? Vagy lehet, hogy mégis csak egy balekot fogtál ki, aki a sült galambot várja anyuci szoknyája mellől?

Bármelyik eset is áll fenn, ebből a cikkből megtudhatod, hogy milyen kimenetelekre számíthatsz. Mielőtt azonban mélyebben belemennénk a témába, nem árt tudnod, hogy…

Mikor fújj riadót

Azért kezdek ezzel, mert itt most olyan tulajdonságokat fogok felsorolni, amiket ha időben észreveszel, még olcsón megúszhatod: nem fogsz hosszú heteket vagy akár hónapokat pazarolni a drága idődből olyan seggfejekre, akik meg sem érdemlik a társaságod.

Ha a randi partnered egyik kategóriába sem sorolható, jó úton jársz, mert olyankor még az esetek nagy részében menthető a dolog, még akkor is, ha nem lép - ennek okairól is beszélek pillanatokon belül. De előbb nézzük, hogy kiket érdemes kerülnöd, mint a tüzet.

Menekülj a balekok elől

Néhanapján egészen elképesztő történeteket hallok a nőismerőseimtől, olvasóimtól, hogy milyen szerencsétlenekkel hozta őket össze az élet.

Az egyik kedvencem az az volt, mikor első randin egy viszonylag menő étteremben azt kérte a pasi a nőtől, hogy felezzék meg a számlát. Ez idáig egy teljesen hétköznapi jelenet, nemde? Na de figyelj: míg a fickó egy jól átsütött steaket rendelt egy korsó drága kézműves sörrel, addig az ismerősöm egy salátát és egy üveg vizet!

Így már mindjárt más, nem?

Ó, és ez még csak a jéghegy csúcsa! Rengeteg olyan pasi van odakint, akik szerintem egy másik bolygón élnek. Nézzünk is meg pár típust…

Az olcsó jános

Ez az egyik legidegesítőbb (és sajnos leggyakoribb) balek-típus. Nagy szerencsénkre az esetében nagyon hamar kibújhat a szög a zsákból.

Egy ilyen fickónál örülhetsz ha a sarki gyroszoshoz elvisz. Az esély arra, hogy valaha is asztalt foglal egy jó étteremben egy romantikus vacsorára, közelít a nullához. Sőt, nagy valószínűséggel virágot is maximum szökőévente kapsz majd tőle. Wellness hétvégéről pedig ne is álmodozz.

Ez a típus természetesen sokszor rámenős is, és egy jó kis zsíros dupla sajtburger menü után simán, rezzenéstelen arccal megpróbálkozik egy „kávé nálam?”-mal.

A legjobb, ha mihamarabb menekülsz, ha kedves az életed.

A határozatlan

Ez a típus a másik kedvencem. Ő az, aki az iskolában nem merte feltenni a kezét órán, még akkor sem, ha tudta a helyes választ. Sokszor összeszedetlen, és nagyon határozatlan, kerüli a konfliktusokat. A randin mikor fizetésre kerül a sor, hebegve-habogva beszél a pincérrel, és remegő kézzel fizet.

Általában az ilyen fickóknak is sikerül levadászni egy nőt, még ha nehezemre esik megérteni is, hogy hogyan. Mit élveznek abban a nők, ha folyamatosan nekik kell döntenei a férfi helyett? Az anyukája vagy vagy a párja?

Ha egy ilyen anyámasszony katonájával randizol, nem érdemes arra várnod, hogy valaha is lépni fog - bár lehet, hogy jobban is jársz, ha így teszel.

Az unalmas

- „Hova menjünk legközelebb? Valami ötlet?”

- „Hááát, nem tudom. Döntsd el te.”

- „ÖÖ, oké.”

- „Mit dolgozol?”

- „Portás vagyok”

- „Értem, és mi a hobbid? Sportolsz valamit?”

- „Áh, fiatalabb koromban fociztam, de már semmit. “

- „És hobbid sincs?”

- „Hát, van egy Xboxom, néha játszok vele.”

- „Hm, értem.”

Ha már az első pár randin ilyen kaliberű beszélgetések zajlanak le, menekülj, amíg tudsz. Ne várj, ne gondolkozz. Menekülj, amíg lehet. Mit gondolsz, egy ilyen pasit mennyire hamar fogsz megunni? Segítek: nagyon hamar.

A kiéhezett

Minden kétséget kizáróan (szinte) minden férfiban ott lakozik az az ősi ösztön, ami a kerekded formák látványának élvezetét eredményezi. Hála az égnek a pasik nagy része azért tudja kontrollálni magát.

Sok olyan sztorit hallottam, hogy már az első randin nagyon kellemetlen dolgokat művelt egy-egy fickó - kezdve a dekoltázsbámulástól a kellemetlen, túl korai fizikai kontaktusig. Az ilyen pasi valószínűleg már hónapok óta nem szexelt, és iszonyúan ki lehet éhezve.

Nincs mese, fújj riadót, és menekülj.

Nem lúzer, de akkor miért nem lép?

Oké, egyik balek-kategóriába sem tartozik a fickó. Jó képű, kedves, jó humora van, és ami a legfontosabb: tudod, hogy bejössz neki. És még mindig nem lép! Idegőrlő, tudom. De jó, ha tudod, hogy rengeteg oka lehet.

A rossz időzítéstől kezdve egy harmadik személyen át a rossz múltbéli élményekig, sok-sok mögöttes oka lehet. De ne csüggedj! Ha úgy érzed, hogy ő az igazi, de már az őrület határán vagy amiatt, hogy még a jelét sem mutatja annak hogy dönteni akarna, semmiképp se add fel a reményt - még bármi lehet belőle.

Most fel fogok sorolni 8 okot, amiért nem léphet. Ha ilyen problémád van, biztos vagyok benne, köztük lesz az, amit keresel. Lássuk is őket!

1. Fél a kudarctól

Lehet, hogy bejössz neki, de mi van, ha nem akar zsákbamacskásat játszani? Belevágni egy új kapcsolatba rendkívül rizikós vállalkozás. Lehet, hogy ez a fickó az óvatosabb fajtából való, ami azt jelenti, hogy idő kell neki, míg 100%-osan meggyőződik arról, hogy megéri időt és energiát a kapcsolatotokba fektetni.

Megoldás: Azt tanácsolom, hogy ebben az esetben mindenképp várd ki a végét, ez a hajó még nem ment el. Főleg a sikeres férfiak egyik jellemzője, hogy nagyon-nagyon értékelik a saját idejüket, ezért nagyon nem mindegy számukra, hogy mivel és kivel töltik azt.

2. Bejössz neki, de azért mégsem annyira

Itt a pasiban van a hiba. Lehet, hogy mindketten élvezitek a randikat, jókat beszélgettek, láthatóan jól elvagytok egymással de ő mégsem gondol rád „úgy”. Ez sajnos egy gyakori eset, és rengeteg pasi ilyenkor inkább tovább húzza az agyad, ahelyett, hogy elmondaná az igazságot.

Megoldás: Itt sajnos nincs mit tenni, talán az lesz a legjobb, ha lenyeled a büszkeséged, és tovább lépsz. Természetesen élesben nem könnyű kideríteni ezeket az okokat: addig is próbáld meg a legtöbbet kihozni a helyzetből!

3. Más prioritásai vannak

Rengeteg férfi életében eljön az a pillanat, mikor megváltoznak a prioritások, és a szerelem másodlagos helyre kerül. Munka, gyerek vagy akár a hobbija is lehet az, ami most prioritást élvez.

Vannak, akik azon fáradoznak hogy egy biztos egzisztenciát építsenek ki, vannak, akik a Tour De Francera edzenek és vannak, akik életük horgászútjára készülnek. Egy férfi rengeteg módon képes lekötni magát, és ezen egyáltalán nem segít a sokat említett férfi „csőlátás” sem.

Itt az a baj, hogy a szerelmi élet mindig (legalábbis nagyon sokáig) hátrányt fog élvezni a prioritásaival szemben, így érthető módon kevesebb időt is fog rá szentelni - na meg kevesebbet fog gondolkodni pl. azon, hogy érdemes-e továbblépni vagy sem.

Megoldás: Ez is egy nehéz helyzet, de lehet, hogy jobb, ha elengeded. Tudom, hogy szeretsz vele lenni, de fogd fel ezt úgy, hogy csak másodlagos tényező vagy az életében. És nem lehet tudni, hogy meddig. És amúgy is, miért fogadnád el, hogy nem te vagy az első számára?

4. Még nem élte ki magát

Nem csak a fiatalokra jellemző az, hogy még nem érzik azt, hogy eljött az idő az elköteleződésre. Van olyan férfi, akinél ez még 30-40 év felett is ilyen! Az ilyen férfiak általában elég mozgalmas életet élnek, ami önmagában nem volna egy rossz dolog, DE.

Egy ilyen fickó nagyon nehezen köteleződik el bárki iránt, még úgy is, hogy láthatólag megvan köztetek a kémia. Könnyen lehet, hogy csak játszadozni akar veled, de ami még rosszabb, hogy tapasztalataim szerint az ilyen férfiak előszeretettel tartanak több vasat is a tűzben.

Megoldás: Ebben a helyzetben még nem teljesen veszett a dolog, azt mondom, hogy itt még várhatsz, hátha - de semmiképp se sokat. Ha láthatólag esze ágában sincs továbblépni, inkább ne vesztegesd az időd.

5. Valami nyomja a lelkét

Nagyon könnyen elképzelhető, hogy a kiszemelted valamiféle lelki sebet hordoz magában, amiről nem szívesen beszél. Lehet, hogy nem tudja túltenni magát az előző kapcsolatán, de akár az is, hogy elvált szülők gyerekéről van szó.

Ez a lista sokáig folytatódhatna, de nem vagyok pszichológus. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy egy ilyen férfi nagyon nehezen nyílik meg, hát még köteleződik el valaki mellett.

Megoldás: Ha teljesen biztos vagy benne, hogy ő az igazi, várj. De tartsd észben, hogy hatalmas koppanás is lehet a vége. Lehet, hogy csak idő kell neki, de lehet, hogy egy igazi lelki sérülttel van dolgod, akivel sosem fogsz egyről a kettőre jutni.

6. Éppen a „válogatási” fázisban van

Mint azt már kifejtettem, egy sikeres férfi nagyra értékeli a saját idejét, és ezért kétszer is meggondolja, hogy kire fogja azt szánni. Ez persze nem azt jelenti, hogy benned van a hiba, sőt, nagyon is lehet, hogy látja benned azt, a pluszt , ami miatt akár gyümölcsöző kapcsolatotok is lehetne.

De itt jön a csavar: azért hívom ezt válogatási fázisnak, mert ilyenkor több nő is van a láthatáron, akikben ugyanezt látja, mint benned.

Mondhatni, vetélytársaid akadtak. Innen viszont még nagyon is menthető a dolog!

Megoldás: Mindenképp várd ki a végét, hiszen előbb utóbb el fog köteleződni valaki mellett. Addig is próbáld meg a maximumot kihozni magadból, hogy növeld az esélyeid. Legyél minél izgalmasabb (egy új külső sokat segíthet) és érd el, hogy küzdenie kelljen érted.

7. Akár benned is lehet a hiba

Ebben a helyzetben lehet, hogy nagyon kedvel téged, de mégis ott lehet valami kis benned megbúvó dolog, ami miatt úgy érzi, hogy még nincs itt az ideje annak, hogy a következő szintre lépjen a kapcsolat.

Lehet, hogy arra vár, hogy ez a bizonyos valami megváltozzon, viszont ő is bajban van, mert nem mondhatja el nyíltan. Nem célja, hogy megsértsen. Akár az is előfordulhat, hogy már említette ezt a dolgot egy beszélgetés alkalmával, de vagy átsiklottatok felette, vagy veszekedés lett a vége, így inkább nem hozta fel többet.

Megoldás: Mindenképp próbáld - nem túl rámenősen - kiszedni belőle, hogy mi az a dolog, amit nem kedvel benned. Ha sikerül, nyert ügyed van, csupán dolgoznod kell a gyengeségeden. Ha viszont nem, akkor nem biztos, hogy érdemes több időt fecsérelned rá.

8. Egyszerűen nem vesz komolyan

Optimális esetben, ha sokáig húzza az agyad valaki, elküldöd a francba. De mi van akkor, ha határozatlanabb vagy a kelleténél? Ha így van, simán lehet, hogy tudja, hogy ez úgysem fog bekövetkezni.

Tudja, hogy nem kell lépnie ahhoz, hogy a közeledben maradjon. Még belefér egy két randi, picit még húzza az agyad aztán ki tudja, még a végén ingyen szex is lesz?

Megoldás: Ha nem fél attól, hogy elveszíthet, akkor sosem fog lépni. Azt tanácsolom, egy bizonyos idő után mindenképp adj ultimátumot neki. Tedd rá az i-re a pontot.

Amit semmiképp se csinálj…

Több, mint két évtizede foglalkozom a női és férfi elme működésével és tapasztalataim szerint nők nagy része, amikor nem lép a pasi, pánikba esik, és óriási hibákat követ el. Ennek pedig a még sokszor menthető, kialakuló kapcsolat issza meg a levét.

Ezeket mindenképp kerüld el a várakozási fázisban…

Ne erőltesd rá az érzelmeid

Ez a legjobb módja annak, hogy egy tanácstalan, a szakadék szélén álló pasit kiűzz a világból. Hiába zúdítod rá az érzelmeid, ha a szíve esetleg másfelé húz. Ha nem akar kapcsolatban lenni, nincs mit tenni - sajnos a szerelem bájitalát még nem fejlesztették ki.

Azt tanácsolom, hogy ne kockáztass, ráérsz ezzel, ha már valóban együtt vagytok.

Ne tépd magad feleslegesen

Amíg nem vagy benne 100%-osan biztos, hogy benned van a baj, ne sanyargasd magad. Az esetek nagy részében a pasi oldalán van valami turpisság, ugyanis egy rendes, tökös férfi mindenképp el fogja mondani neked, ha benned van a hiba.

Tudom, hogy rossz a bizonytalanság, de hidd el, nem éri meg rágódni rajta, előbb-utóbb úgy is kiderül, hogy mi lesz a következő lépés.

Ne legyél folyton a nyomában

Ilyenkor egyáltalán nem baj, ha adsz neki egy kis időt, és közben picit eltávolodtok egymástól. Csak mert nem döntött most, még nem jelenti azt, hogy később sem fog.

Ezalatt az idő alatt próbáld meg lefoglalni magad: lógj többet a barátnőiddel, hódolj a hobbijaidnak vagy próbálj ki valami újat. Ha lekötöd magad, kevesebbet fogsz rágódni az egészen, ilyen egyszerű.

Ilyenkor nem célszerű napi háromszor felhívnod és éjjel-nappal írnod neki. Hagyd, hogy az idő döntsön.

Végezetül

Most már tudod, hogy mikor érdemes azonnal menekülnöd és azt is, hogy sokszor nincs minden veszve, ha nem tud dönteni a fickó. Megbeszéltük azt is, hogy mi az a 3 dolog, amit kerülnöd érdemes a várakozási fázisban, ha nem akarod elűzni a pasit.

Remélem, érdekes volt számodra a cikk és valamelyest tudtam enyhíteni a borzalmas érzésen, amit bizonytalanságnak hívnak.

Szerinted van még olyan ok, ami miatt nem léphet a pasi, és kihagytam a cikkemből?

Esetleg van valami történeted a témával kapcsolatban, amit megosztanál velünk?

Kíváncsi vagyok a tapasztalatodra. :)

Hozzászólások

Bár ilyenekről nem beszélgettem férfiakról, gyanítom, hogy ennek is széles skálája van. Számtalan olyan esetet látok, amikor egy egyedül maradt anyukának új kapcsolata lesz, sőt még szül újabb gyereket is. Egy korábbi bejegyzésedben írtál róla, hogy gyerekes anyukaként hogyan ismerkedjünk. Oké, egyetértek. Mi van azokkal, akik eleve elutasítják a gyerekes anyukákat, de mégis mutatják jelét a vonzódásnak? Persze, előbb-utóbb kiderül. Csak azt tapasztalom, hogy nagyon kevés időm van egyáltalán ismerkedni az időbeosztásom miatt. Kérdésem, hogy mik azok a jelek, amik alapján korán kiszűrhető, hogy egy férfi így 2-őt az 1-ben elfogad, sőt, lehetne még szülni is a kapcsolatba?

Adalék a "Mikor fújj riadót" című fejezethez:

1. Ha a férfi a randin többet iszik a kelleténél.
2. Ha rendetlen és szétszórt.
3. Ha rendetlen és piszkos az otthona.
4. Ha nem kommunikál normálisan, például ha egy előre megbeszélt program miatt nem hív fel vagy nem válaszol és utólag szabadkozik, amikor a program már lement.
5. Ha más kötelezettségeire hivatkozva nem találkozik veled és nem keres helyette időpontot (=nem érsz annyit neki).
6. Ha sokszor beszél az exéről vagy más nőkről.

Addig húzza a férfi a nő agyát és nem köteleződik el, míg a nő az iránti vágyában, hogy megfogja a férfit, elkezdi nyomni a szexuális vonalat. Azért teszi ezt, mert ő pontosan tudja, hogy nem akar elköteleződni, de ezt úgy adja elő, mintha bizonytalan lenne csak. A nő meg akarja fogni, ezért szexet ad, de elköteleződés nélkül. A pasi pedig idővelk ifarol, és nyugodt lelkiismerettel teszi, hiszen a nő volt rajta, hogy bújjanak ágyba. Képes is azt mondani a nőnek, hogy emlékezzen vissza, nem ő volt az, aki erőltette a szexet, mert ő még nem igazán tudta mit akar. Valójában már az elején tudta, hogy csak szexet akar. Én annak a híve vagyok, aki nem tudja mit akar, azt el kell engedni. Nem nekünk kell félős kisfiúknak bátorságot adni és ha a konkurencia olyan izgalmas, mint én, akkor csak legyen az övé. Nőként én nem harcolok egy férfiért sem.

Artemis képe

Nagyon szépen levezetted Blondie, bárcsak 15 évvel ezelőtt olvastam volna!
Azon mesterkedett, hogy leszálljon a rózsaszín köd, pedig abszolút nem volt az esetem.
Mikor látta, hogy félig lent van megijedt s előadta, hogy nem akar komoly kapcsolatot most, ne rontsuk el a barátságot, meg, hogy nem bírná ki, hogy ne csaljon meg egy idő után, mert most ilyen időszakát éli de nem akar fájdalmat okozni.
OK, próbáltam túllépni rajta, de olyan jól ráérzett, hogy mikor kezdem felejteni, hogy akkor talált meg 2értelmű smsekkel.
8 hónapig tartott a huzavona, a végén már témyleg szinte felajánlkoztam abban a naiv hitben, hogy ezzel megfogom.
Hát jó nagy pofára esés lett belőle.
Azt mondta, na mostmár be vagy törve.
Majd egyszer még hazavitt kocsival a munkából, hogy "elegánsan" zárja le a dolgot s 1 hét múlva már az új skalpjával a karján láttam :(
Függővé tett, elérte, hogy önhibámból sétáljak a kelepcébe, majd továbbröppent. :(
S e kudarc miatti önbizalomzuhanás miatt jutottam el egy következő problémás kapcsolatba, ahol 10 év után jött a törés s a kijózanodás.
Mennyire jó lett volna, ha akkor egy Péterhez hasonló barát vagy szülő ott lett volna s azt mondja nyugi, nincs semmi vész!
Tessék, itt egy lúzerszűrő s a használati utasítás hozzá, evvel jobbá teszed az életed!
Most pedig toldozom-foltozom ami van több-kevesebb sikerrel...

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.