5 jele annak, hogy újra akarja kezdeni

5 jele annak, hogy újra akarja kezdeni

Sajnos előfordul, hogy a dolgok nem úgy mennek, ahogy kéne, ezért különválnak útjaitok.

A szakítás fájdalmas dolog, néha érezheted úgy, hogy sosem fogod túltenni magad rajta.

Ő lett volna az igazi?

Azt nem tudom. Azt viszont igen, hogy vannak bizonyos jelek, amikből arra következtethetsz, hogy van még remény.

Most 5 ilyen jelet fogok mutatni neked. Készen állsz?

Vágjunk bele!

1. A „Minél hosszabb” szabály

Tudományos tény, hogy minél hosszabb ideig voltatok együtt, annál valószínűbb, hogy újra összehoz titeket a sors.

Biztos vagyok benne, hogy neked is van legalább egy olyan barátnőd, aki legalább már 3-szor szakított a pasijával, de újra és újra összejöttek.

Ez azzal magyarázható, hogy több év alatt úgymond. összefonódtok, azaz rengeteg közös történetetek lesz. Éveken keresztül megosztottátok egymással az örömeiteket és a könnyeiteket.

És akár csak te, az exed is ugyanúgy nosztalgiával gondol vissza egy-egy magányos éjszakán ezekre a pillanatokra.

Úgyhogy ne add fel, van még remény!

2. Az exed felkeresett a semmiből

Azt hiszem, ez elég egyértelmű.

Ha az exed csak úgy a semmiből, véletlenszerűen rád ír (netán felhív), annak oka van.

Ami általában az, hogy készen áll újrakezdeni a kapcsolatot.

Ráadásul, ha személyes találkát akar a fickó, akkor kb. nyert ügyed van. Egy ilyen „randin” egyszer és mindenkorra eldőlhet, hogy van-e még közös jövőtök, vagy sem.

3. Nem vitte el a cuccait

Ez is egy jó jel lehet! Ráadásul elég egyértelmű is. Ha az exed nálad hagyott jó pár személyes holmit, és csak hetek múlva jelentkezik érte, az annak lehet a jele, hogy azalatt elgondolkodott és lehet, hogy megbánta.

Fontos, ha felmegy hozzád, hogy ne siessétek el a dolgokat. Ez egy nagyon jó alkalom lehet arra, hogy sínre tegyétek a dolgokat, de tényleg csigavér.

Türtőztesd magad! Csak semmi szex.

Ha az mégis megtörténik, akkor nagy valószínűséggel csak egy búcsú-dugásra fájt a fickó foga. Pech.

4. A „Csak erre jártam” jelenség

Ha az exed véletlenszerűen felbukkan pont azokon a helyeken, ahol Te, az egy elég bíztató jel.

Ugyanis lehet, hogy szinte felemészti a bűntudat, és látni akar. Ez a jobbik eset. A másik (rosszabb) opció az, hogy csak féltékeny, és rajtad szeretné tartani a szemét.

Bármelyik helyzet is áll fent, nagy a valószínűsége annak, hogy az exed lépni fog.

5. Megváltozik a viselkedése

Ez furán hangozhat elsőre, de van benne valami.

Nagyon sok online kurzus, illetve randi guru tanítja azt, hogy ilyenkor érdemes lehet jobb színben feltüntetni magad. Ha úgy érzed, hogy az exed valahogy jobbnak tűnik, mint eddig, akkor biztos lehetsz benne, hogy akar valamit.

Akár annak is lehet a jele, hogy vissza akar kapni.

De vigyázz!

Ne keverd össze a valódi átváltozást a színjátékkal. Vannak olyan pasik, akik igazi manipulátorok és csak megjátsszák az egészet a céljuk érdekében. Ami egyébként a legtöbb esetben egy ingyen dugást takar.

Most már képben vagy...

Tudod, hogy mik a jelei annak, hogy az exed nem tette túl magát rajtad. Ha a fenti jelek közül bármelyiket is tapasztalod, esélyes, hogy akár újra összejöhettek.

De ezek akkor is hasznosak, ha már részedről szóba sem jöhet az újrakezdés, mivel megbizonyosodhatsz róla, hogy mik a fickó szándékai.

Akármelyik eset is áll fent, szurkolok Neked, hogy minél előbb megtaláld a boldogságot.

Hozzászólások

Fehér Julianna képe

Azt a részt lehetne vastag betűvel szedni. Az én exem igazi manipulátor volt, profin előadta az elesett kisfiút, mint aki megbánta döntését, pedig már csak szexet akart. Ma már nem hiszem, hogy az exeknek adnék még egy esélyt. Aki képes volt engem elhagyni, az egyszerűen nem érdemel meg. Persze ez az én szubjektív véleményem, mások helyzetét nem látom magam előtt.
Egy biztos: bármelyik biztató jelet észlelitek, csajok, azért legyetek résen! És mindenképp várjátok ki, míg a fickó lép!!! Semmi erőltetése vagy siettetése a dolgoknak, különben óriási pofára esés lehet a vége. Ez egy jó tanács volt, amúgy drukkolok azoknak, akik ilyen helyzetben vannak. Bárhogy is alakul, ti jöjjetek ki győztesen belőle!

Nagyon jó ez a cikk (is)!
Megosztanék egy tapasztalatot a "visszatérőkkel" kapcsolatban. Hozzáteszem, nem tartom magam férfifalónak, hanem több komolykapcsolat-próbálkozásom volt, amik inkább előbb, mint utóbb értek véget. Minden esetben újra akarták kezdeni! Hosszú idők elteltével is, mikorra én már rég túltettem magam a dolgon. Ilyenkor azt nem értem, hogy már minek erőltetik és tanusítják, hogy megváltoztak (és tényleg!). Biztos én rontom el, de fél-egy év múltán, túl a csalódáson és kiábrándultságon (nem megbocsátás kérdése) már nem vagyok rájuk kíváncsi, örülök, hogy túléltem. Azt hiszem, sejtem is, hogy hol hibázok, de még nem sikerült változnom ezügyben. Viszont tele vagyok "zaklató" exekkel, akik -hál isten- legalább érzelmileg már nincsenek hatással rám.

10 évvel ezelőtt össze jöttem egy fiúval. Hónapokig minden rendben volt, de (igaz, ami igaz) akkor még túl gyerekes voltam, ezért vége lett. DE, és igen, itt még nincs vége, sőt. Azután se hagytuk egymást, rendszeresen beszéltünk, mindent tudtunk egymásról. És kb másfél évig abszolút (tehát előtte sem) volt testi kontaktus közöttünk. Ő persze élte a pasis életét, én meg azon kívül hogy barátnak néztem, nem törődtem igazán vele. Aztán egy találkozás iszonyatos nagy szeretkezéssel végződött, ami után egyáltalán nem tudtunk többé egymásnak ellenállni. Ő utána kapcsolatba került egy lánnyal, én is egy fiúval, és próbáltuk milliószor lezárni, de valahogy mindig a kapcsolatok bánták meg, viszont mi soha nem gondoltunk arra hogy össze jöjjünk. Aztán ez ment évekig, mire rájöttem, hogy hoppá, mert én egyre szerelmesebb vagyok belé. Ő akkor attól félt, hogy megbántana és esetleg nem tudna hűséges lenni a múltját tekintve(de szerintem inkább csak gyerekes volt vagy passz) a lényeg hogy én ezután eldöntöttem, hogy oké, lezárom, új életet is kezdtem, férjhez mentem, mára lett két gyönyörű kisfiam, ő a lagzim előtt egy héttel kiment külföldre(lassan 3 éve) és azóta sem jött haza,együtt él a barátnőjével.engem meg mindenhonnan tiltott. Igen ám, de úgy tűnik hogy még mindig nincs ott az a bizonyos pont a sztori végén. Egy hónappal ezelőtt felhívott, hogy próbált elmenekülni az érzései elől, sőt először még magának sem merte bevallani, de rájött, hogy szerelmes belém és tudja hogy elkésett, de úgy érezte hogy muszaly elmondja, mert nem bírja tovább. Jó, persze tiszteletben tartja hogy családom van és nem is akarja hogy elváljak vagy bármi csak elmondása szerint nem bírja hogy nem vagyok az élete része. A barátnőjével a szakítás előtt van! És mint kiderült ő a 3 év alatt mindvégig figyelte az életemet (mármint ilyen netes leskelődés a közös ismerősökön keresztül). Őszintén felkavart az egész, főleg hogy az én házasságom sem áll még a jó közelében sem. De azt hogy létezik ilyen a való életben és nem csak a filmekben, nem tudom hogy elhidjeme. Vajon tényleg most jött rá hogy szeret? Esetleg egy kényelmes kapcsolatot akár?

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.